Itt jársz:

Keresés

Facebook-oldal

Marek Zsóka

(1978-2017)

 

A tavalyi év utolsó napján elment közülünk Marek Zsóka.

"Nagyon kell vigyáznom magamra, mert belőlem csak egy van. Mások többen vannak, azokat könnyebb pótolni." - ragasztotta Zsóka mindannyiónk iratszekrényére ezt az idézetet. Akkor még nem gondoltuk, hogy ez mennyire igaz.

 

"Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló."

(Kosztolyányi Dezső: Halotti beszéd)

2011-től volt az iskola gazdasági vezetője. Erős, határozott kézzel kormányozta ki a KIMI-t az akkori nehezebb pénzügyi helyzetből. Amíg betegsége meg nem akadályozta ebben, az iskola valódi vezetői közé tartozott, s még két súlyos műtétje után is igyekezett minél több időt, energiát szentelni a munkájának.

Ha sejtettük is, hogy tragikus kimenetelű lehet a betegsége, nem akartuk elhinni... És most sem könnyű felfogni, hogy egy ilyen életerős fiatal embernek ilyen korán el kellett mennie.

Teljen meg igazi tartalommal a szokásos formula: nyugodjon békében teste és lelke! 

 

Tanulmányi verseny drámából - tizedszer

 

A Theatrum Scholae Alapítvány idén 10. alkalommal írja ki az Országos Dráma Tanulmányi Versenyt.  A rendezők az általános humán műveltség fejlesztését, a magyar és egyetemes kultúra és a művészetek – ezen belül a fiatalok érdeklődését nagymértékben lekötő művészeti ág, a színház területének megismerését tűzi ki célul. A verseny feladata színháznak, mint teremtő értéknek bemutatása, a művészetek komplexitásának megismertetése, az irodalmi, művészeti nevelés, az nyanyelvi, kommunikációs és zenei nevelés valamint a színházi kultúra fejlesztése. (További részletek =>)

 

KIMI-től az egyetemig, KIMI-től a világhírig   

 

Diákjaink közül többen is sikeres felvételit tettek:

a Színház és Filmművészeti Egyetemen bábszínész szakon
Csernák Norbert és Bartha Bendegúz; 

televíziós műsorkészítő szakon Gilányi Fanni,

a Kaposvári Egyetem színész szakán Kárpáti Barnabás.

Volt tanítványunk, Borbély Alexandra pedig a Berlinalén jutott el a világhírig: főszereplője volt Enyedi Ildikó "Testről és lélekről" című filmjének, amely a fesztivál fődíját, az Arany Medvét kapta. 

Mindannyiunknak gratulálunk!

 

OKJ-s felvételi két napon is! 

A KIMI felvételit hirdet gyakorlatos színész szakképzésre,

bábszínész valamint színházi és filmszínész szakmairányra.

Emellett  bárhol megszerzett gyakorlatos színész végzettséggel felvételit tehetsz 

színész II. szakképesítés-ráépülésre. 

A felvételi időpontja 2017. július 11. kedd, 10:00

Akadályoztatás esetén pedig  2017. július 15. szombat, 10:00

helyszíne a KIMI Budapest, X. kerület, Fehér út 10.

Részletesebb információkért és jelentkezési lapért kattints ide.

 

Bábozunk az Árkádban

 

Arkad Bp babjatek 600x420px

 

 

Kitüntetések

 

Ezúton is gratulálunk tanárainknak,

CSIKOS SÁNDOR
Jászai Mari-díjas színművész, színházi rendező, Érdemes Művésznek, hogy
Magyarország Kiváló Művésze
díjban részesült:

és

KŐVÁRY KATALIN,
Jászai Mari-díjas rendezőnek, hogy
Magyarország Érdemes Művésze
díjat vehetett át 2017. március 15-én.

Copyright © 2013 Keserű Imre